Ilyen volt az Első Magyar System Partner Konferencia!
2020. január 16-án és 17-én több, mint 40 különböző cégtől, 60 nagyra becsült Fronius Service partnerünk vett részt az első magyarországi Fronius System Partner Konferencián.

A résztvevők az ország különböző pontjairól érkeztek a kéthelyi Kristinus borbirtokra, hogy a 1,5 napos előadásokon többet tudjanak meg a Froniusról.
A témakörök középpontjában természetesen az új termékek, a Fronius Tauro és Fronius Gen24 Plus inverterek, illetve az új Fronius System Partner program állt.
Lehetőséget biztosítottunk partnereink számára egy rövid panel beszélgetés keretén belül, hogy mikrofont ragadjanak és röviden megvitassuk a magyarországi piac jelenlegi helyzetét, az ő szemszögükből bemutatva a Fronius-szal való együttműködésüket.
Az előadásokon felül lehetőség nyílt kérdések megvitatására, az új Fronius megoldások és termékek kézzelfogható megvizsgálására és személyesen átjelentkezni az új Fronius System Partner programra, a Fronius International szakértőjénél.
16-án este a résztvevők egy különleges vacsorán és ahhoz illő borpárosításon vehettek részt, amihez élőzenés kíséret és a birtok boros pincéjének megtekintése is tartozott.
Köszönjük minden kedves résztvevőnek, hogy csatlakoztak az eseményhez és Kéthelyen az időt közösen eltölthettük!
